T�nc

Szinte egyszerre tanult meg j�rni �s t�ncolni. Akkor m�g nem tudta mit csin�l csak l�pegetett �szt�n�sen kett�t el�re, h�rmat h�tra, egyet jobbra, kett�t balra. Nem mindig �rezte az �temet, gyakran elv�tette, a f�ldre tottyant. Nem s�rt, felt�p�szkodott, folytatta, ott ahol abbahagyta. M�ltak az �vek egyre �gyesebb lett, m�r nem kellett figyelni a l�p�sekre, ha kezd�d�tt a zene a l�ba mag�t�l �letre kelt.
-J�, te t�ncolsz! Mondt�k neki n�h�nyan. Nem �rtette, nem tanulta soha. Azt�n elkezdett figyelni, hogy mozognak, mit mondanak m�sok. Fiatalokkal tal�lkozott, l�nyokkal, fi�kkal, akik csoportban j�rt�k, majd kettes�vel. Egy id� ut�n m�r k�l�n p�rra v�gyott � is. Elk�pzelte az �r�lt k�z�s forg�st, ami majd egyenesen a napba rep�ti. Tal�lkozott egy partnerrel. Naps�t�ses �szi d�lut�n volt. Boldog id�k elj�vetele sejlett fel egy pillanatra. Piruettek? Az � p�ros t�ncuk azonban m�s fajta elemeket tartalmazott. �j l�p�seket tanult. Az ablakokat becsukt�k, lef�gg�ny�zt�k, az �ltet� napf�nyt sz�m�zt�k. A szob�ba dobosok k�lt�ztek, mindegyik m�s �temet dikt�lt. A f�rfi meg�llt, �gy d�nt�tt n�z� lesz, nem tudott az �ltala megteremtett diszharm�ni�val l�p�st tartani.
-Mit tudsz Kedves? Figyellek, tapsolok neked, te csak t�ncolj tov�bb!
Elkeseredett. � nem ezt akarta, de meg�ll�s nem volt. A v�r�v� v�lt a l�pked�s, mozogni kellet.  Tette a dolg�t, csak a szemei v�ltak egyre szomor�bb�. A zene, az �tem egyre kaotikusabb lett, k�vetni szinte lehetetlen, a l�bai �sszeakadtak. Meg�llt egy pillanatra, f�nyre, pihen�sre v�gyott. �ld�g�lni, s�tk�rezni a napon. Kiab�lni kezdett vele:
-Ezt nem lehet, nem teheted! Fell�kte, �rj�ngve rugdalni kezdte. Elvesztette az eszm�let�t. Mire mag�hoz t�rt a szoba �res lett, hideg. A cs�nd tartotta a k�t karj�ban. Nagy nehezen �sszeszedte mag�t, kitakar�tott, k�zben a l�ba m�r �jabb l�p�seket tanult, teste �j �temre mozgott. �rz�kelni kezdte a j�r�kel�ket, akik megpr�b�ltak bekukkantani az ablak�n. Meglep�d�tt. N�ha m�r a piruettek is siker�ltek, olyankor rep�lt a f�ny fele. Boldognak �rezte mag�t. Egy cs�nya novemberi napon, egy hirtelen �tlett�l vez�relve let�pte a f�gg�ny�ket �s kit�rta az ablakot.
M�ly leveg�t vett, b�tran el�l�pett �s csak t�ncolt tov�bb. Penge �len t�ncolt. Egyre szilajabban, egyre vadabban p�rg�tt, forgott, rep�lt. Volt, aki meg�llt �s tapsolta az �temet, volt aki csak mosolygott mert boldogg� tette, hogy n�zheti, volt aki kritiz�lta minden mozdulat�t, volt aki legyintett �s tov�bb ment. Nem �rdekelte, mert a t�nc az sz�p.  T�ncolni kell! Mosolygott rend�letlen�l. Kecsesen biccentett a k�z�ns�gnek. A zene gyorsult, � l�gies k�nnyeds�ggel mozgott, de ez egyre t�bb erej�t em�sztette fel.
Az utc�r�l nem l�thatt�k, a folyamatosan nehezed�, nagyokat csapdos� ruha szeg�ly�t �s a parkett�t, ahol mindent elbor�tott m�r a v�r.